Ugrás a tartalomra

TÁJÉKOZTATÁS ellenőrzött bejelentési eljárás bevezetéséről

Tisztelt Lakosság!

Magyarország Kormánya a veszélyhelyzetre való tekintettel módosította az engedélyezési eljárásokra vonatkozó előírásokat. A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet hatálya kiterjed a települési önkormányzat jegyzőjére is azokban az ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el (pl. működési engedélyek kiadása, telephely engedélyezési eljárás, stb.).

A jogszabály értelmében – a hivatkozott rendeletben foglalt kivételekkel- engedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül, úgynevezett ellenőrzött bejelentést követően közölt értesítés után végezhetőek, amennyiben a tevékenységek végzésére vonatkozó jogszabályi feltételek fennállnak.

Az ügyfél a bejelentést – a települési jegyzőt érintő államigazgatási ügyeket érintően - elektronikus úton teheti meg az alábbi módon:

- ügyfélkapu útján
- a település hivatalos honlapján (www.balsa.hu) közzétett e-mail címen (bejelentes@tiszabercel.hu)

Amennyiben a jegyző 8 napon belül nem tiltja meg a a tevékenység végzését, úgy az szabadon gyakorolható a kilencedik naptól. Abban az esetben, ha szakhatóságot is be kell vonni a folyamatba, a határidő 12 napra módosul.

A határidőn belül megtiltott tevékenység esetén a jegyző – a korábbi szabályoknak megfelelően – teljeskörűen lefolytatja az engedélyezési eljárást.

Az egyszerűsített ügyintézés csak az eljárást egyszerűsíti, a bejelentésben szereplő tevékenység folytatásához jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése szükséges.

Az újfajta, úgynevezett ellenőrzött bejelentéshez kapcsolódóan a jogszabályban meghatározott illetéknek, vagy igazgatási szolgáltatási díjnak az 50% -át kell befizetni, amennyiben nem szükséges engedélyezési eljárás. Amennyiben engedélyezési eljárás lefolytatása szükséges, akkor a díj 100%-a fizetendő.

A fent ismertetett jogszabályi rendelkezéseket 2020. május 18-ától kell alkalmazni.

Németh Szilvia
jegyző