Ugrás a tartalomra

Egyházak

GÖRÖG-KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Minden egyházközség történetét a megalapításától fogva egy könyvben írták meg, ez az un. „Historica Domus”. Ám gyakori eset, hogy ez a dokumentum a történelem viharai közben megsemmisült, vagy elveszett. Ez történt a Balsai Görög-Katolikus Egyházközség Historica Domusával is. Feltételezhetően vagy tűzvészben, vagy a háborúk zűrzavarában veszett nyoma. Ezért tehát, amit az Egyházközség történetéről tudunk, azt a megőrzött szájhagyományból, az emberi emlékezetből, ill. más történeti forrásokból merítjük.

REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

A református templom története

A református gyülekezet régi temploma nem a jelenlegi templom helyén állt. Az 1800-as évek elején egy tűzvészben a régi templom leégett, de a gyülekezet újjáépítette. A templomban két harang volt és egy szép hangú hat regiszteres orgona, amelyet Dukász Mihály orgonaépítő mester készített Beregszászon 1860 körül.

RÓMAI-KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

A római katolikus templom története

Fekete Józsefné (sz. Berkó Mária) szóbeli közlés után

A második világháború előtt a Római Katolikus Egyháznak nem volt Balsán sem temploma, sem iskolája. A görög katolikus iskola nem fogadta a római katolikus gyerekeket, ezért vagy Vencsellőre jártak, vagy a református iskolába.